Rozácea – Nyári bőrvédelem fokról fokra

Napsütés, vízpart, kikapcsolódás, na és persze bőrvédelem! – ezek a nyár állandó jelszavai. Ez utóbbi különösen fontos ahhoz, hogy az év többi szakaszában is egészségesnek, szépnek és fiatalosnak érezzük magunkat. Az intenzív nyári napsütés ugyanis egyike azon környezeti faktoroknak, melyek irritálják a rosáceára hajlamos érzékeny bőrt, így fokozhatják a tüneteket.

Le a hervasztó borvirágokkal!

A rosáceáról már tudjuk, hogy igen gyakori bőrbetegség. A bőr felszínén megjelenő apró hajszálér-tágulatok először csak átmeneti, pár perces bőrpírt okoznak az orron, az orcákon, az állon és a szemek körül, amit későbbkis pattanások váltanak fel, míg a végső, harmadik stádiumot a gyulladásos csomók és kötőszöveti-, valamintfaggyúmirigy-túlburjánzás jellemzi. A rozácea mellékhatásaként felléphet szemérintettségis, amely elhanyagolt esetben akár vaksághoz is vezethet. Gyógyítani sajnos nem lehet, de időben elkezdett, megfelelő kezeléssel jelentős javulás érhető el a tünetek terén.

Kiket érint a rozácea betegség?

A legkorszerűbb kutatások szerint a felnőtt lakosság 7-10 százaléka érintett ebben a bőrbetegségben. A skandináv országokban elterjedtebb, dél felé haladva viszont ritkábban kimutatható, hiszen minél sötétebb a bőrszín, annál ritkább a betegség előfordulása. Általában a harmincas éveikben járónőknál bukkan fel, de komoly elváltozásokat mégis a férfiaknál okoz.

Miért alakul ki a rozácea?

A rozacea sajnos azon bőrbetegségek közé tartozik, melyek kiváltó oka a mai napig tisztázatlan. Azt azonban már felismerték a szakemberek, hogy az örökletes hajlamnak és a környezeti faktoroknak nagy  szerepe van a bőr ereinek hibás vegetatív beidegzésében. A hideg, a szél,a napsütés erősítik, éppen ezért a napvédelemnek is fontos szerepe van a rozáceás bőr ápolásában.

Mit tehetünk a rozácea ellen?

A hangsúly a korai és hatékony kezelésen van. Fontos tehát, hogy időben reagáljunk az első tünetekre, valamint mindig a környezeti adottságoknak megfelelő megoldást válasszuk. A forró hónapok szépségápolási kihívásaira ajánlunk most Nektek pár bio és vegán arcápoló készítményt, amelynek egyik alapeleme a feketeáfonya, ráadásul ezek a termékek természetes UV-filtert tartalmaznak, így kiváló segítséget jelentenek a rozáceás bőrproblémáknyári kezelésében.

Helan Couperose bio tápláló éjszakai krém rozáceás bőrre

HELAN COUPEROSE – Olasz hagyományokon nyugvó, gyógynövényes bőrápolás

A Helan Couperose bio bázis krém-gél  rozáceás bőr ápolására kifejlesztett készítményei hatékonyan enyhítik az irritációt, megnyugtatják a kipirult bőrt és védik a külső irritáló behatásoktól. Bőrvédő, tápláló, megelőző hatást fejtenek ki annak érdekében, hogy a bőr megtartsa természetes árnyalatát.

A nagyon kellemes állagú csupa gyümölcs és biocsoda, a Helan Couperose bio bázis krém-gél a nappali bőrápolásunk remek kelléke lehet, amennyiben rozáceás bőrünket szeretnénk karbantartani. A krém összetevői teljeskörűen bio alapanyagok: feketeáfonya, gotu-kola, garcinia, gingko biloba és egértövis kivonat, valamint árpaviasz, karitévaj, argán olaj, és C-vitamin. Ezt a krémet alapvetően normál bőrre, vékony rétegű, nappali hidratáló krémként ajánljuk.

A krémhez a Helan  nagy gondossággal válogatta össze a legtisztább gyógynövény-kivonatokat, amelyek gyengéden ápolják a legérzékenyebb bőrt is. Azonnali megkönnyebbülést nyújt ez a bio arcápoló a sérülékeny bőr számára, valamint remekül véd az allergiás reakcióktól is.

Különlegesen finom, puhító anyagai magas UV-védelemmel párosulnak, megelőzik és enyhítik a napsugárzás által okozott irritációt. A krém segít megvédeni a kollagén és elasztin rostokat, javítja a bőr oxigén ellátását és mikrocirkulációját. Integrálja a hiányzó lipideket, melynek következménye a bőr megnövekedett rugalmassága.

A védő-normalizáló krém-gél bársonyos és nem zsíros, ultrakönnyű összetételű finom krém, amely gyorsan beszívódik és vitalitással, puhasággal ajándékozza meg bőrödet.

Használata: reggeli használatával megvédheti bőrét a mindennapos agresszív faktoroktól (szmog, UVsugárzás,stb …). Felvitele előtt gondosan tisztítsa meg bőrét a Micelláris vízzel, majd a krémet könnyű mozdulatokkal masszírozza be arc és nyak környékére a teljes felszívódásig. Éjszakára használjuk a Helan Couperose éjszakai nyugtató krémet. Sminkalapnak is kiváló.

Tartósítószermentes, bőrsemleges pH-jú, klinikailag tesztelt készítmények, állatkísérletek nélkül.

A bőrápoló kozmetikumok: SLS, SLES, PEG, EDTA, szilikon, vazelin és ásványi olajoktól mentes